Sok szeretettel köszöntünk az esküvőnk honlapján! (Mivel mindketten informatikusok vagyunk, természetesen nem hagyhattuk ki a saját honlap készítését😊) Ide szerettük volna összegyűjteni a fontos információkat a NAGY napunkkal kapcsolatban. A honlap még nem teljes, folyamatosan frissíteni fogjuk az új információkkal, így bátorítunk Titeket, hogy az esküvőnk előtt is nézzetek majd rá!😉 Mi már nagyon várjuk a találkozást, reméljük, Veletek ünnepelhetünk majd! Addig is bármilyen kéréssel/kérdéssel keressetek minket bátran!
Itt az esküvőnk napjának főbb programpontjait foglaltuk össze. Legjobban annak örülünk, ha végig maradsz velünk ünnepelni az este során, de megértjük, ha előbb el kell indulnod. Szerintünk a torta felvágását mindenképp érdemes megvárni, ugyanakkor, ahogy az a programból is látszik, még éjfélkor is tartogatunk egy kis meglepetést a kitartóaknak :)
Kérjük, érkezzetek meg 14:15-ig, és foglaljatok helyet a templomban.
A Széll Kálmán térről 61/56/56A villamossal (bármelyik megfelelő) Hűvösvölgy végállomásig kell utazni, ahonnan a 63 buszra kell átszállni és a Nagykovácsi, Tisza István tér végállomáson kell leszállni. A templom a buszforduló mellett van.
Visszafele a városba 63-mas busszal Hűvösvölgy végállomásig kell utazni, majd onnan 61/56/56A villamosokkal (bármelyik megfelelő) el lehet jutni a Széll Kálmán térig.
Kérjük, hogy az iskola előtti parkolót ne használjátok, mert munkanap lesz, és azt az oda érkező szülők használják majd. Ezt a térképen pirossal jelöltük.
Egyébként az utcán a várakozás szabályai szerint ingyenesen lehet parkolni. Első sorban a türkizzel jelölt utcákat ajánljuk.
FIGYELEM! A templom mögötti utcákat kerülő úton lehet csak megközelíteni autóval, ezt a javasolt útvonalat a térképen zöld vonal jelzi (mindenképpen a Kossuth Lajos utcán fogunk érkezni)
Az étterem a tömegközlekedéssel több módon is megközelíthető:
A templomból nagyjából közösen fogunk egy autós menetben átmenni a lakodalom helyszínére az étterembe, de ettől még írjuk be a navigációba az étterem címét. Dudálni ér menet közben :)
Parkolásra első sorban az étterem előtti, Edömér utcában található igen nagy parkolót ajánljuk.
A parkolás a környéken fizetős. Ennek díja az alábbiak szerint alakul:
Kérünk Titeket, ha tehetitek, elsősorban pénz formájában támogassátok a közös életünk elkezdését.
Hamarosan elkezdjük a közös életünket Marcival, amit már nagyon várunk! :) Azt is tudjuk, hogy ehhez sok mindenre lesz majd szükségünk, így legkönnyebben a nászajándékba kapott pénzt tudjuk felhasználni. Az alábbiakban láthatjátok a nagyobb "projektjeinket", amelyekhez hozzájárulhattok.
A kiválasztott összeget elhozhatjátok készpénzben az esküvőre, vagy ha kényelmesebb, banki átutalással is elküldhetitek nekünk. Ha az utalást választjátok, kérjük keressetek minket a megadott elérhetőségeinken a számlaszámunkért!
Arra az esetre, ha valakinek a nagyobb tárgyak pénzbeli támogatása nem szimpatikus, összeraktunk egy listát kisebb tárgyakkal, amikre szükségünk van. Az alábbi linken egy táblázatot találtok, benne a tárgyak nevével, árával és linkkel. Kérünk Benneteket, hogy amennyiben innen választanátok valamit, akkor:
Marcival 3 és fél éve ismerjük egymást, talán nem is olyan sok, de a rengeteg közös élmény miatt nagyon is soknak tűnik! Itt néhány (vidám) közös képünket találhatjátok, reméljük, ezáltal kicsit jobban megismerhettek minket is! 😊
Ha változás történt a részvételi szándékotokban (például mégsem tudtok jönni), vagy bármilyen egyéb kérdésetek van, keressetek minket emailben:
julia.marton.pfemeter KUKAC gmail.com